Értékelés: 2


Egy barátom választotta szülinapjának helyszínéül a Széchenyi téren található bárt/szórakozóhelyet. Előzetes online nyomozásomkor is érzékeltem, hogy a helyet elég magasra pozícionálják, mert a kezdőlapon az jött velem szemben, hogy a nyári fesztiválokon szigorúan a VIP-ben megtaláljuk a kirendeltségüket.
Itt be is fejeztem az körbeszaglászást, mert nem akartam előítéletekkel indulni.
Valamivel éjfél után érkeztünk a helyre, ahol addigra - ahogy kell- már javában folyt a buli. Tömeg kívül-belül. Miután lenyomtam két csókot a szülinaposnak, elhatároztam, hogy veszek egy nagy levegőt és szerzek egy fröccsöt. Miközben megpróbáltam elverekedni magam a bárpultig két dolgot vettem észre: Egyrészt, hogy itt a csajokban több műanyag van, mint Legolandben, másrészt, hogy ez a hely alapvetően iszonyú pici és teljesen jellegtelen. Olyan, mintha a tulaj nem tudta volna eldönteni, hogy romkocsmát akar csinálni, vagy egy exkluzív éttermet. Így mindkettőből tett bele ezt meg azt, ami teljes mértékig megakadályozza azt, hogy különleges atmoszféra alakuljon ki. Így -kb. 20 órával az ott tartózkodásom után- már nem biztos, hogy le tudnám írni a berendezést, vagy az elrendezést.
Odaértem a pulthoz, mivel iszonyat hosszú sor állt, volt kb. 10 percem, hogy áttanulmányozzam az itallapot. Általában a borokkal kezdem, mert azokat fogyasztom legszívesebben és azokhoz értek leginkább. 900 Ft alatt nem volt egyik bor decije, ami alapvetően nem gond, egy jó borért az ember ennyit lazán kifizet, csak épp nem ezekért a borokért.
Már épp majdnem sorra kerültem, mikor egy félrészeg olimpikon bevágott elém és az artikulálásra erősen koncentrálva rendelt. A pultos srác valószínűleg látta az arcomon, hogy ez nem tetszik, és bocsánatkérően nézett rám, de azért kiszolgálta a nálam kb. 3 fejjel magasabb sportolót.
Végre hozzájutottam a fröccsömhöz, majd egy újabb tolakodás után visszaértem a társaságomhoz, akik épp azon morfondíroztak, hova menjenek tovább. Ezen nem is lepődtem meg, mert annak ellenére, hogy foglaltak asztalt, meg mindent, amit kellett és még fogyasztottak is rendesen, gyakorlatilag teljesen kiszorultak az utcára, miközben egy boxban például egy menő magyar modell ügynökség veterán vezetője egyedül terpeszkedett lábait az asztalon pihentetve. A telefonját néha leejtette a földre, de bizonyítva a magyar nép híres segítőkészségét, egy arra járó mindig visszaadta. Ez egészen addig ment, míg el nem tántorgott a kocsijáig és erős hullámokat leírva el nem hajtott a Lánchíd fele.
Még a fröccsöm felénél sem jártam, mikor a többieknek sikerült meggyőzi, hogy menjünk máshová és mit ne mondjak ilyen szívesen bort még sosem hagytam ott.
Összességében számomra kifejezetten negatív élmény volt ez az este. A helyet leginkább a feltörekvő réteg magamutogató húspiacának tudnám illusztrálni.
A 2-es csak a kedves és helyes pultos fiúk miatt és a gyönyörű kilátás miatt nem egyes. Bár utóbbiról nem a BoB „tehet”.